Léber Barbara ruhái

Sokszor, sok helyen látható a kép: Görög Zita hosszú, fehér, a végtelenségig nőies mennyasszonyi ruhában. A ruhákon csipke és tüll, hosszú, selyem redők esnek alá. A tervező pedig Léber Barbara.

- Az első mennyasszonyi ruhát magamnak terveztem – mondja Léber Barbara. – Az anyagokat Bécsből kellett meghozatni hozzá… Finom, letisztult modell volt. Szabadon hagyta a vállamat, és alatta széles sávban az anyagból varrott rózsák díszítették.

Léber Barbara ruhái a nőiességet, finomságot fejezik ki azóta is. Első szalonját 2000-ben nyitotta – úgy tartja a legjobb időben. Akkor még a piac mindkét oldala – a keresleti és a kínálati is – kialakulóban volt. Bár az is igaz, ha nem lett volna tehetséges vagy nincs szükség arra, amit kínál, akkor nyithatott volna bármikor...

- Ahhoz, hogy valaki ebben a szakmában – de akár a többiben is – érvényesüljön, kitartás, erő, tehetség és legfőképpen akarat kell – folytatja. – Mindig és minden körülmények között meg kell próbálni megvalósítani a célunkat. A tudás később is megszerezhető, ugyanis az nem állandó és nem egyszintű. Sok fiatal jár hozzám, hogy megnézzem, véleményezzem a munkájukat: látszik, ha valaki tehetséges. Még akkor is, ha az ízlés- és stílusvilága távol áll tőlem. Azonban sokszor hiába tehetséges valaki, annyira kiforratlan, hogy megfelelő képzés nélkül kevés.

Fülecskés Szex és New York

Léber Barbarát már egészen gyerekkorától a ruhák, a tervezés érdekelte. Volt egy régi játék, amelyen egy papír alakra lehetett fülecskék segítségével ráhajtogatni a különböző ruhákat. Kezdetbe erre az alakra rajzolt… Aztán készített magának saját papírmodellt, nőies alakkal – hozzá nőies ruhákkal. A játékok egyszerre változtak, alakultak a tervezőkészséggel: az első „baba” még a hetvenes évek stílusát idézte, a negyedik már a nyolcvanas diszkóvilágának nője volt. A „modelleket” öltöztette, játszott velük. A négy baba együtt járt kirándulni, uszodába…

Az Iparművészeti Főiskolára csak másodszorra vették fel – az első felvételit ő maga sem vette komolyan. Bár a korábbi felvételi beszélgetésen a konfekcióipart tűzte ki célul, mire végzett – megszűnt a konfekcióipar is.
- A tervezés viszont alkalmazott művészet – tartja Léber Barbara – ha konfekciót kellene terveznem, biztosan meg tudnám oldani azt is.
Kritikák és a nyíló olló

Bár Magyarországon egyre több az olyan tervező, akiknek nevét nem csak egy-egy műsort támogató címlistáról ismerünk, hanem külföldön is jegyeznek, sokszor éri kritika a divatipart, mely szerint „munkásai” kicsit elcsúsztak. Vagy olyan cuccokban nyomulnak, amely a turkálók világát idézik, vagy a szuperelegáns, szuperdrága közönséget szolgálják ki.

- Hiányzik itthon a középút, mert hiányzik a stabil középréteg is. Az olló pedig évről-évre egyre csak nagyobbra nyílik – magyarázza Léber Barbara. – Vannak olcsó ruhák, amelyek a középutat jelentik, hiszen ízlésesek és megfizethetőek. De ezekkel a tömegmárkákkkal a magyar tervezők nem tudnak konkurálni. Ugyanis ha a saját módszerükkel, saját munkaerővel akarnának, próbálnánk hasonlót előállítani, akkor az nagyon drága lenne. Voltak már erre próbálkozások – rendre bukás, illetve árbeli eltolódás lett a vége.

"Bárhová szívesen"

- Nagyon szeretem Léber Barbara ruháit. – mondja Görög Zita. – Kifinomultak, tiszták a modelljei, és ez a stílus kevésbé jellemző itthon. Ritka az is, hogy egy vérbeli nő tervez ennyire nőies ruhákat, amelyek álomszerűek, meseszerűek, de hordhatóak is. Nem megy el az extravagancia irányába, hanem természetesen párosítja az anyagokat, ami nekem nagyon tetszik.